Azt le kell szögeznem, hogy én nagy mesenéző vagyok. A mai napig sokszor van, hogy mesét támad nézni kedvem, és ilyenkor előkeresek egy olyan mesét amit rég láttam, vagy ami éppen a hangulatomhoz illik.
A dreamworks meséi közül mindössze a Z, a hangyát, Egyiptom hercegét, a Csodacsibét, Kung Fu Panda 2-3-at és a Wallace & Gromitot nem láttam, illetve mielőtt elkezdtem szerkeszteni ezt a honlapot, a Megaagyat sem láttam, de idő közben bepótoltam ezt a hiányosságomat. Talán a fenn felsorolt meséket is bepótolom, amint időm engedi - csak sajnos nem gyakran tesz ilyet a fránya. Imádom a DreamWorks meséit, de tényleg. Azok közül amiket eddig láttam, talán a Cépamese, a Túl a sövényen, és a Szörnyek az űrlények ellen nem hagyott bennem maradandó nyomott. Ezek abba a kategóriába tartoznak, hogy egyszer láttam, és elég is volt. Viszont, a Szilaj, az Így neveld a sárkányod, illetve az Irány Eldorado a kedvenceim közé tartozik, akkor is, ha elvonatkoztatunk a DreamWorkstől. A Szilajt még nagyon kicsi koromban láttam, anyával a moziban. Az egyetlen mese, ami anyának is tetszett. Imádta, mert maga a történet is gyönyörű, a kivitelezés, és az, hogy nem beszélnek benne a lovak egy plusz varázst ad neki. A zenéiről nem is beszélve, hacsak egyet, vagy kettőt megemlítsek. Az így neveld a sárányodat nem is olyan rég adták ki, 1-2 éve talán. Már a bemutatója is felkeltette az érdeklődésemet, és még többet adott mint amit vártam. Fantasztikus! A karakterek, maga a történet..., nekem nagyon tetszik! A végén, mikor mutatják, Hablatyot, illetve Fogatlant, hogy mindkettőjüknek egy-egy testrésze hiányzik, és mégis mennyire boldogok. Szerintem gyönyörű mese. És akkor a harmadik mese, az Irány Eldoradó. Nem rég néztem meg azt is, egy éve talán..., de imádom! Egy disney mash miatt néztem meg a mesét, de megérte. Tényleg. Itt is nagyon jó a történet, a karakterek meg... Most komolyan? Ki nem szereti Chelt!? A kedvenc mesefigurám!
És itt a vége. Talán a modulcím alapján valami más dologra számítottatok, de mégha nem is teljesen fedi le a cím azt, amit én kifejtettem, és aminek inkább a "Kedvenceim" címet kellett volna adni, remélem érdekes cikket(?) írtam, és kedvet kaptatok valamelyik meséhez, ha netalántán még nem láttátok volna, vagy csak szemeztetek vele eddig! :)
|